TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK

Városunk környéke földrajzilag a Tiszai Alföldön helyezkedik el, több kistáj találkozásánál. Egyes külterületei már a Nyírséghez és a Hortobágyhoz tartoznak. A Hajdúság É-D-i irányban hosszan elnyúló táj, területe 1500 km2. Keleten a Nyírséggel, nyugaton a Hortobágy síkságával határos, délen a Körös-vidékkel érintkezik. A Hajdúság legmagasabb részei városunktól D-DK-re fekszenek (tengerszint feletti magasságuk 140-165,7 m). Innen a felszín fokozatosan lejt É és D felé. Legmélyebb pontjai a DNy-i részen 80-86 m tengerszintfeletti magasságban helyezkednek el. A felszín kialakításában két felszínformáló tényező vett részt: az Ős-Tisza, valamint mellékfolyóinak feltöltő munkája és a szél.

Városunkban és annak környékén több természeti terület, helyi jelentőségű védett terület található. A külterület Újszentmargita irányába eső nyugati csücske (a Bagota puszta) a Hortobágyi Nemzeti Park részét képezi. A várostól keletre fekvő erdőség a debreceni Nagyerdő folytatásának tekinthető. Sok részből áll: Városerdő, Belső-erdő, Peresi erdő stb. A természet közeli állapotot tükröző erdőrészek száma az iparszerű erdőgazdálkodásból kifolyólag mára sajnos megfogyatkozott. A helyüket elfoglalták a behurcolt fajokból álló erdőrészek (fehérakác és a vöröstölgy), a szép sorban ültetett nemesnyárasok, valamint a tájidegen fekete fenyvesek. Kivételt képez néhány 10 hektárnyi öregtölgyes, valamint az erdő három védett területe.

Bagota-puszta
Nemzeti park

A terület a Hortobágyi Nemzeti Park dél-keleti csücske, mely közigazgatásilag Hajdúböszörményhez tartozik. A növényzetét tekintve ürmös és cickafarkos szikes rét, mely részben intenzíven legeltetett. A területet a Hollós-ér vágja ketté. A Hollóson túl található réten gyakorta megfigyelhető Európa legnagyobb testű repülő madara, a fokozottan védett túzok (Otis tarda).

Fontos megemlíteni e terület őszi és tavaszi érdekességét a daruvonulást. A daru (Grus grus) Európa északi és északkeleti részeinek mocsaras, ingoványos területein költ. Egyik legdélcegebb madarunk. Nálunk főleg vonuláson találkozhatunk vele, de egyes jelek arra utalnak, hogy a madarak talán újra megtelepednek hazánkban, mivel egyre több átnyaraló madár található a Hortobágy egyes részein.

Gyöngyvirágos tölgyes (1)
Helyi jelentőségű természetvédelmi terület

1981-ben lett védett ez a 12,7 ha területű erdőrészlet, mely a másik gyöngyvirágos tölgyessel egyetemben a társulásról kapta nevét. Utolsó hírmondói a területre egykor oly jellemző homoki gyöngyvirágos tölgyeseknek (Convallario-Quercetum roboris). A társulás neve is mutatja, hogy két jellemző növényfaja a gyöngyvirág (Convallaria majalis) és a kocsányos tölgy (Quercus robur). Sajnos kora tavaszi hagymás növényekben nem bővelkedik, de a május eleji gyöngyvirág nyílása szép látványt nyújt.

Gyöngyvirágos tölgyes (2)
Helyi jelentőségű természetvédelmi terület

Ez a terület 1996-ban lett védett, szintén a gyöngyvirágos tölgyes társulást megőrzendő. Területe 22,2 ha. Egyes területein sok akác, valamint sajmeggy van. Itt található meg a legnagyobb példányszámban a gyöngyvirág. Jellemző hosszúkás-ovális levele van, melyek közül nem magasodik ki a virágzat. Kis, fehér, harang alakú virágai füzérszerűen helyezkednek el, mely a virágzást követően piros színű, mérgező bogyót érlel. A gyöngyvirágnak gyógyhatása is ismert. A leveléből főzött teát szívpanaszokra alkalmazzák.

Gyertyános tölgyes
Helyi jelentőségű természetvédelmi terület

A terület 1986-ban lett védett, nagysága: 16,3 ha. Jellemző a gyertyános tölgyesre, hogy faállománya igen sok fajból áll. Többnyire kocsányos tölgy, melyek mellett elegyfaként megtalálható a szürkenyár, mezei juhar, és amiről a nevét is kapta, a gyertyán. A gyertyán ezen a területen igen érdekes fafaj, mivel a magasabban fekvő domb és hegyvidékeken alkot társulást a tölggyel. Jelenleg mindössze 12 példányát számolhatjuk meg. Másik értéke a területnek a már említett magyar nőszirom. Érdekes lágyszárúi még az erdei gyömbérgyökér, piros gólyaorr és az erdei tisztesfű.

Tócó-völgy
Helyi jelentőségű természetvédelmi terület

A zeleméri csonkatorony alatt található a Tócó-ér völgye. Ez a debreceni területtel képez teljes egészet és az ottani területek védetté nyilvánítása után lett városunk egyik védett területe 1996-ban. A Tócó-völgy és környéke növényföldrajzi határterületet is jelent. Mint minden ilyen átmeneti egység, biogeográfiai szempontból sajátos keveredést, mintegy a fent jelölt vidék flórájának és faunájának gazdagabb voltát is jelenti. Társulástani szempontból kiemelkedők az üde kaszálórétek (Arrentheretum eleatoris), löszpuszta rétek (Salvio-Festucetum rupicolae), szittyós láprétek (Juncetum subundulosi), mocsárrétek (Agrostetum stoloniflorae), nedves kaszálórétek (Festucetum pratensis), valamint az északi részén a fűzligetek megléte.

Zeleméri középkori templomrom

Történelmi, kultúrtörténeti emlékhely. Természeti környezetével együtt természetvédelmi területnek minősül (1981.). Hajdúböszörmény legrégebbi műemléke, első említése 1332-ből származik.

Pródi gyepek

A terület még nem védett, de sok természetvédelmi szempontból fontos érték található rajta. Védetté nyilvánítása már volt napirenden a WWF (Világ Vadvédelmi Alap) és a Magyar Madártani Egyesület füves puszták védelmi programjának keretén belül a 90-es évek elején. A terület a Hortobágy és a Hajdúság peremén fekszik, a Keleti-főcsatornától nyugat felé, fekvése észak-déli irányú.

Egy része műtrágyázott gyep, húsmarha legelő, azonban dominálnak a természetvédelmi szempontból értékes részek. A terület feltűnően mozaikos, ahol a puszta egyes szintjeihez tartozó élőhelyek közötti tereplépcsők jelentős mértékűek lehetnek, sőt sűrűsödve meredek lejtőkben összegződhetnek. Az egykori löszpusztai vegetáció a legeltetés hatására erősen degradálódott, sok benne a gyomfaj. Néhány maradványfajt mégis őriznek ezek a gyepek, mint a mezei rózsa (Rosa agrestis), vagy a védett fajok közül a szennyes ínfű (Ajuga laxmanni) és a törpe nőszirom (Iris pumila). Fontos a terület ornitológiai szempontból is. Fészkelő állománya is említésre méltó, de jelentősége a tavaszi és őszi vonulás alkalmával a legnagyobb. A szikesek (pl. Kerek-Kaján szik) időszakos vízállásai ideális táplálkozó területei a parti madaraknak. Ezen kívül a terület rágcsálóállománya a ragadozó madarakat is vonzza.

A Nyárfás-lapos
(a védetté nyilvánítási eljárás alatt elpusztult)

A Vidi-ér felső szakasza mentén található kisebb kiterjedésű rét. Valaha az ér két oldalán elterülő, időszakosan vízzel borított, öreg nyarakkal, fűzligetekkel tagolt üde kaszáló képét mutatta. Talaja (mely meghatározóan homok) és a rajta található növényvilág miatt a terület a Nyírséghez sorolható. A terület egyik botanikai értéke a pompás kosbor (Orchis laxiflora ssp. elegans), melynek 200-250 körüli állománya volt megtalálható itt még néhány éve. A lapos jellegzetes karakternövényei a kosbor mellett a védett mocsári gólyahír, a sárga nőszirom, a réti kakukkszegfű és a rezgőpázsit. Madarak közül meg kell említeni a szalakótát (Coracias garrulus), népies nevén kékcsókát. A Nyárfás-lapos, mint vizes terület, fontos párzó és peterakó helye a kétéltűeknek.