SPORTÉLET
Kézilabda
Városunk felnőtt férfi kézilabda csapata az észak-keleti NB
II élmezőnyében szerepel. A kézilabda nagy népszerűségnek örvend
Hajdúböszörményben, így a mérkőzéseken népes szurkolótábor
buzdítja a hazai csapatot.
Kosárlabda
A helyi kosárlabda-élet 1975-ben kezdődött, ekkor
alakult meg a KTK Hajdúböszörmény Egyesület. A csapatban több
korosztály is képviselteti magát. Az idei évadban a KTK felnőtt
férfi csapata megnyerte a megyei bajnokságot, és feljutott az NB
II-be.
Az egyesület egyik büszkesége Kacsó Márton, aki az alakulás
évétől - 25 éve - folyamatosan aktív játékos, emellett a városi
bajnokság, az Aranygolyó Kupa, és a Hajdú Kupa rendszeres
megszervezésével állandó pezsgésben tartja a helyi kosárlabda
életet. A csapat tagjai: Kacsó Márton, Elek Tamás, Illés
Szabolcs, Töviskes Csaba, Benke Sándor, Ringer Attila, Szegedi
Imre, Szabó István, Kerezsi Csaba, Szabó Antal, Gellén László,
Töviskes Zsolt, Löki István, Hegedűs Imre.
Labdarúgás

Sakk
Városunk sakkegyesülete, a HSE két csapattal is képviselteti
magát a hazai sakkéletben. Első csapatuk a legmagasabb osztályban,
az NB I-ben szerepel. Az idei bajnoki évadban is helyt állt a gárda,
így jövőre is a legerősebb osztályban folytathatják. Az első
csapat tagjai: Forgács J., Lengyel L., Popovics Á., Estrada N.,
Ohotnik V., Sikula V., Máté L., Ballai Zs., Gál J., Borsavölgyi
T., Forintos Gy., Szoboszlai Z.
A második csapat idén megnyerte a megyei bajnokságot, és osztályozót
játszik az NB II-ben való indulás jogáért.
A városi Diáksport Bizottság szervezésében rendezték meg az
általános iskolás korcsoport számára a sakkbajnokságot. A
nagyszámú nevezés azt bizonyítja, hogy városunk sakk-utánpótlása
nem fog problémát jelenteni.
Hajdúböszörményi Lovas Sportegyesület
Az egyesület 1996-ban alakult újjá. 26 tagja van, ebből
nyolcan rendszeresen versenyeznek. A csapat tagjai részt vesznek
országos és nemzetközi versenyeken. Az elmúlt években több kupát
is begyűjtöttek:
1997. Szabolcs Kupa,
1999. Tiszacsegei Nagydíj,
1999. Léta Kupa.
Telephelyük:
H-4220 Hajdúböszörmény
Téglási utca 64.
Levelezési címük:
Kállai Lajos
H-4220 Hajdúböszörmény
13 Vértanú utca 12. II/9.

|
|